Edzés okosan

Sok évig dolgoztam nagyvállalati környezetben, ahol a saját szervezetemen is megtapasztaltam, milyen az, amikor az egész napos ülőmunka után fáradtan hazaestem és a kanapén ülve elbóbiskoltam. Reggel kipihentség helyett, csak még fáradtabbnak éreztem magam és a mozgásra gondolni sem tudtam… Ma már viszont tudom, hogy az egészséges, boldog élet a különböző életterületek harmonikus együttműködtetéséről szól! Ha nem gondoskodunk a testi, szellemi és lelki regenerációról, sokkal könnyebben leszünk ingerültek, fáradékonyak.

Villámdiéták helyett életmód program

Az egészséges életmód messze van a néhány napig/hétig/hónapig fenntartható divat diétáktól, „summerbody”-tól és az év elején tett fogadalmaktól. Ezek a fellángolások azért lehetnek nagyon károsak számunkra, mert már előre benne van, hogy elveszítjük a csatát, és csak a csalódás érzését erősítjük önmagunkban.

Az egészséges életmód egy elhatározás és apró, kicsi lépésekből összeállított hosszú távú terv. Fontos, hogy ne rövidtávon, gyorsan, nagyon nagy változásokat akarjunk, hanem életszerű, elérhető célokat tűzzünk ki magunk elé. A 2 hónap alatt 15 kg-tól való megszabadulás legalább annyira elérhetetlen, mintha valaki felkészülés nélkül indulna a maratonon. Nyilván érezzük, hogy ha életünkben nem futottunk 1 métert sem, akkor a 42 kilométer lefutása igazán elrugaszkodott vágy. Így van ez az étkezéssel is. Ha hosszú éveken keresztül ettünk egészségtelenül, akkor a ránk rakódott felesleg sem fog eltűnni pár hét/hónap alatt. Ezt ésszel mindenki érti, de mégis olyan jó lenne, ha az a csodakapszula levarázsolná rólunk a zavaró zsírpárnákat… Valahol mindenki tudja, hogy ez nem lehetséges, vagy netán még súlyos következményekkel is járhat, de mégis sokan bedőlnek neki a mai napig.

Ha a fogyást nézzük, akkor igen egyszerű a történet. Kevesebb kalóriát kell bevinnünk, mint amit elhasznál a szervezetünk. De ez azért a való életben mégis kicsit nehezített pálya.

  • Mennyit eddzünk?
  • Mennyit ehetünk?
  • Mikor, mire lenne valóban szüksége a szervezetnek?
  • És mikor is lenne erre az egészre elegendő időnk?

A blog bejegyzéseinkben ezekre a kérdésekre is szeretnénk megadni a válaszokat, és segíteni abban, hogy bárki ki tudja alakítani az új, egészséges életvitelét néhány tanács bevezetésével.

Mennyit is eddzünk?

A sport akkor jó, ha olyan edzésformát találunk, amit örömmel végzünk. A hangsúlyt arra kell fektetnünk, hogy a mindennapjaink részévé váljon a mozgás. Legyen szó táncról, futásról, úszásról, jógáról. Sokszor hallottuk már, hogy ahhoz, hogy valami szokássá váljon az életünkbe, legalább 21-szer szükséges megismételnünk. Így van ez a mozgással és egészséges táplálkozással is. De higgyük el, hogy a rendszeresség az, amivel a testünknek, lelkünknek a legjobbat tehetünk! Ma már rengeteg edzésforma áll rendelkezésünkre, így nem kell csak az edzőteremre gondolnunk, ha el szeretnénk kezdeni valamilyen mozgásformát. Tegyük meg az első lépést, keressünk rá interneten a lehetőségekre, és foglaljunk órát valahol. Első alkalommal vegyünk napijegyet és ha mégsem tetszett, akkor válasszunk valami mást. Egy idő után biztos, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb edzést.

Tippek kezdőknek:

A legolcsóbb edzésforma a futás. Ehhez nem kell más, mint a lábunk és egy edzőcipő. Fontos viszont, hogy ha valóban elszántuk magunkat, akkor ne egy régi tornacipőben vágjunk neki az első kilométereknek, hanem az erre a célra alkalmas futócipőt válasszunk, elkerülve az esetleges ízületi sérüléseket és a túlzott megterhelését!

Hogyan vágjunk bele?

A legtöbb esetben a nehézséget az okozza, hogy nem tudjuk jól felépíteni a fejlődési folyamatot. Belevágunk és elsőre túlterheljük a testünket. Ezért javasoljuk, hogy az első pár alkalommal csatlakozzunk egy futó edzéshez, ahol közösségben, jól felépített edzéstervvel segítenek minket abban, hogy megszeressük a futást, gyaloglást. Ha nem szeretnénk, vagy nem tudjuk megoldani, hogy ilyen edzésen részt vegyünk, akkor rengeteg ingyenesen elérhető alkalmazás is található az interneten akár telefonra, okosórára, stb. Ezek az applikációk segítenek nekünk egy olyan edzéstervet kialakítani, ami tökéletesen megfelel a saját edzettségi szintünknek. Így felépítve szépen tudjuk követni fejlődésünket.

A futás mellett még az otthoni edzés a legkönnyebben elérhető mozgásforma. Itt is van már segítségünk, Youtube és Instagram videók, és alkalmazások sokasága is elérhető, akár ingyenesen is. Emellett sok személyi edző is vállal személyre szabott edzésterv elkészítését, akik szaktudásukkal tudnak segíteni nekünk. Az otthoni edzés is csak akkor tud hatékony lenni, ha következetesek vagyunk.

Milyen rendszerességgel?

Gondoljuk át, milyen napokon tudunk fél – 1 órát edzésre fordítani, és tartsuk hozzá magunkat. Heti 2-3 alkalommal vegyük a fáradságot és csináljuk végig az edzésünket, azonban fontos, hogy ezek ne egymás utáni napokon legyenek, hanem igyekezzünk elosztani őket, így szervezetünknek is lesz ideje a regenerálódásra és az izmok is jobban tudnak fejlődni.

Abban az esetben, ha az edzőtermet választja valaki, azt javasoljuk, hogy kérje ki személyi edző tanácsát. Járjunk hozzá pár alkalommal, amikor megmutatja nekünk melyik gépet, hogyan kell helyesen használni, segít nekünk az első lépésekben. Amikor pedig már belejöttünk, egyedül is folytathatjuk. De annál nincs rosszabb, mint amikor a szándék ellenére rosszul csinálunk valamit és esetleg lesérülünk. Rossz érzés lesz, és emiatt kudarcként éljük át a helyzetet. Pedig higgyétek el, senki sem születik az edzőterembe, mindenki mögött sok-sok tapasztalat és gyakorlás áll!

Ha számodra is fontos az egészséges életmód, és kedvet kaptál hozzá, hogy egy támogató közösség tagjaként válts életmódot, és egyben biztosítsd az egészséged, részletesebb tájékoztatásért kérj személyes konzultációt, vagy keresd fel weboldalunk tagsági programok valamint gyakori kérdések menüpontjait.